XVIII. IBSSA Kongresszus és 3. IBSSA – IPA – IAPA Nemzetközi Konferencia 2013. szeptember 28-án Budapesten


Az IBSSA évente tartja nemzetközi kongresszusát, mindig más ország vállalja a házigazda szerepét.

2013. szeptember 28-án Budapesten kerül sor az IBSSA XVIII. Kongresszusára, amelynek helyszíne a Hotel President. Számos országból várjuk képviselőink, és tagjaink részvételét az eseményre, hiszen idén vezetőségi választásokra is sor kerül.

Szervezetünk évek óta nagy jelentőséget tulajdonít az együttműködésnek, a partnerségi kapcsolatnak a hatóságok és a privát szféra között a biztonság és a bűnmegelőzés területén világszerte. Ezért a hivatalos esemény keretében rendezzük meg az IBSSA – IPA – IAPA 3. közös nemzetközi szakmai konferenciáját, „Partnership for Security” (Partnerség a Biztonságért) címmel, amelynek ez évi kiemelt témája a közúti-, légi- és vízi-közlekedés biztonsága, azaz „Közlekedésbiztonság földön, vízen, levegőben”.

Az idei „Partnership for Security” rendezvény a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és más illetékes hatóságok támogatásával, valamint Dr. Schváb Zoltán, az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkára, az IBSSA Közlekedésbiztonsági Bizottság vezetője támogatásával kerül megrendezésre, azzal az örvendetes ténnyel összefüggésben, hogy 2012-ben az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács Magyarországnak ítélte a rangos PIN-díjat. Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottságnak (OBB) meghatározó szerepe volt a közlekedésbiztonság javulása terén elért kiemelkedő eredmények elérésében.

(Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács – ETSC, 1993-ban alapított brüsszeli székhelyű független, non-profit szervezet, közlekedésbiztonsági kérdésekben szakértői tanácsadást nyújt az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az EU tagállamok részére. A Tanács 2007 óta minden évben nyilvánosságra hozza éves jelentésének eredményeit és egyúttal a PIN-díjjal ismeri el a közúti biztonság területén kiemelkedő fejlődést elért országokat. Az eddig díjazott országok: 2007 - Franciaország, 2008 - Portugália 2009 - Spanyolország és Lettország, 2010 - Észtország és Írország, 2011 - Svédország és Litvánia. 2012 - Magyarország.)

Immár hagyomány, hogy az IBSSA Kongresszus, és a nemzetközi konferencia után kerül sor a résztvevő szervezetek közös kitüntetés- és díjátadó ünnepségére, amelyet idén – szombat este – a Nemzetközi Testőr- és Lovagbál követ.

A kongresszus és a konferencia programja, a kísérő eseményekkel, itt olvasható …