Tagdíjfizetés a 2021-es évre


Publikációk / Média








http://www.ibssa.hu/index.php?article_id=982
Hekus magazin 2018. augusztus-szeptemberi száma: Hírek az IBSSA nyári eseményeiről

Elektronikus számla

Tisztelt IBSSA Tagok!

Megállapodás született az IBSSA és az E-számla Zrt. között a tagdíjak elektronikus számlával történő beszedéséről.


Az Angel DentiArt Klinika az IBSSA hivatalos fogászati képviselete

2012. február 21-től az Angel DentiArt az IBSSA hivatalos fogászati képviseletévé vált.


Az IBSSA Elnöke beszámolója 2021-ben
Kedves Barátaim, tisztelt IBSSA tagok!

A 2019 novemberében Vallettában, Máltán megrendezésre került XXII. IBSSA Kongresszus óta – amikor szervezetünk 25. évfordulóját is ünnepeltük – rendkívül nehéz és embert próbáló évet tudhatunk magunk mögött, és mint tudjátok, a következő Kongresszust 2020 szeptemberében terveztük Belgrádban, Szerbiában, amelyet a COVID-19 pandémia miatt sajnos el kellett halasztanunk.



A 2020-as év mindannyiunk számára nehéz volt a világjárvány és az ahhoz kapcsolódó válság miatt. Még fel sem lehet mérni a tovaható következményeit. Nem tudtuk megtartani a tavalyi IBSSA-kongresszust és a „Partnership for Security” nemzetközi konferenciát Belgrádban, és több más rendezvényünk is elmaradt. Tudom, hogy közülünk sokan átestek a COVID-19-fertőzésen, egyesek komoly küzdelem árán meggyógyultak, míg sajnos néhányan nem élték túl ezt a példátlan megpróbáltatást. Nyugodjanak békében! Több szempontból komoly kihívást jelent a szervezetnek és tagjainknak az a tény, hogy számos tagcégünk befejezni kényszerült a tevékenységét és sok tagunk elvesztette a munkáját. Remélem, hogy hamarosan javul az általános helyzet, így az ő kilátásaik is. Biztos, hogy az általuk végzett munka iránti igény a jövőben sem csökken.

A világjárvány ellenére az alábbi új fejlemények történtek az elmúlt időszakban az IBSSA életében:

 Az IBSSA AHTB (Emberkereskedelem elleni nemzetközi iroda) jól működik, és egyre aktívabb Európában Zeljko Gajic vezetésével és koordinálásával a belgrádi iroda, amely elismerést érdemel, hogy ebben a nehéz időszakban az alaptevékenysége mellett jelentősen kivette részét a humanitárius munkából is.



 Rómában, dr. Antonio La Salandra, tiszteletbeli tag és mesteroktató vezetésével új IBSSA-bizottságot hoztunk létre: a Bűnözés és Terrorizmus Elleni Stratégiai Irodát, amely kutatási, fejlesztési és bővítési tevékenységeket hajt végre világszerte, a lehető legtöbb biztonsági szakember bevonásával. Az iroda tájékoztatást nyújt, tanfolyamokat és professzionális programokat szervez a biztonsági szakemberek számára a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelemben.



– Az észak-macedóniai oktatási központunk tevékenysége az elmúlt időszakban ugyancsak dicséretes, Branislav Jovchevski vezetésével. Említésre méltó az IBSSA növekedése Németországban és Hollandiában is. Több mesteroktatónk és instruktorunk gyorsan reagált a járvány miatti korlátozó intézkedésekre és folyamatos online szakmai oktatást és képzést vezetett be, amely nagyon sikeresnek bizonyult, így dr. Rony Kluger Izraelben, Karl DelaGuerra az USA-ban, dr. Antonio La Salandra Itáliában, s mindezekről az IBSSA honlapján (www.ibssa.org) és Facebook-oldalán lehet tájékozódni.



– Jogosan vagyunk büszkék az IBSSA képzési rendszerére, amely világszerte hivatalos rangot vívott ki. A válságövezetekben, mint Irak, Afganisztán, Afrika, illetve diplomáciai területeken, nagykövetségek őrzésére előszeretettel alkalmazzák jól képzett tagjainkat. Jelentős elismerés számunkra, hogy az elmúlt évben a mexikói kormány az IBSSA hatáskörébe adta az ország közel 100000 fős személyvédelmi szakember gárda képzését és továbbképzését, amelynek országos kiépítése már megkezdődött.

– 2021 márciusában az IBSSA Nemzetközi Könyvvizsgáló Bizottsága elvégezte a szervezet pénzügyi-gazdasági átvilágítását és ellenőrzését a 2018-as, 2019-es és 2020-as évekre vonatkozóan. Az audit report jelentése szerint a vizsgálat mindent rendben talált. Megnehezíti a munkánkat, hogy a jelenlegi helyzetben a csődbe jutott cégek és munkájukat elvesztett tagjaink nem tudják a tagdíjat befizetni, és ez növeli a deficitünket. A túlélés csak úgy képzelhető el, hogy az IBSSA-tisztségviselők továbbra sem vesznek fel tiszteletdíjat és a tevékenységükhöz kapcsolódó költségeket sem hárítják át az IBSSA-re, ahogy az igazgatótanács valamennyi tagja teszi.

– Egyre erősödik az IBSSA és társszervezetei együttműködése, amelyek közül kiemelendő az IAPA (Nemzetközi Polgárőr Szövetség). Ez a kooperáció az egyre bővülő „Partnership for Security” mozgalom motorja. Nagyon bízunk benne, hogy 2021 szeptemberében sikerül megtartani Belgrádban az elmaradt IBSSA-kongresszust és a „Partnership for Security” nemzetközi konferenciát.



Nagyon fontos a járvány miatti korlátozások, új szabályok és előírások betartatása az élet szinte minden területén, ami jól képzett biztonsági emberek segítségével érhető el. Ez egy új feladat, amelyre fel kell készülni és szakszerűen, az emberi méltóság tiszteletével kell megoldani. Figyelni kell a változásokat, alkalmazkodni az új realitáshoz és beépíteni a rendszerünkbe. Az IBSSA létezésének 27 éve alatt szerzett tapasztalatai, rugalmassága és színvonalasan végzett munkája ezt lehetővé is teszi.

Kívánom, hogy legyen mielőbb vége a járványnak, és térjen vissza a normális élet a lehetőségekhez képest. Álljon helyre az országok és emberek közötti kapcsolat személyes találkozások és együttműködés formájában. Ennek eléréséhez a lakosság jelentős átoltottsága is szükséges világszerte. Addig is fegyelmezetten tartsuk be a WHO által javasolt óvintézkedéseket, az országokban érvényes szabályokat a járványhelyzet kontrollálása érdekében.

Az IBSSA hivatalos weboldala és az FB oldalaink is aktívak, kérem, folyamatosan kísérjétek figyelemmel ezeket!

Jó egészséget és kitartást kívánok mindenkinek ebben a nehéz időben!

2021. június 30.



Prof. Popper György
az IBSSA elnöke

Partnership Program


Application Forms

- Individual
- Corporate
- Associated
- Honorary




Links

www.ibssa.org

ibssamacedoniaacademy.com

ibssabodyguardtraining.eu

www.code.co.il/English

www.ibssa.ro

www.hotelpresident.hu

IBSSA - AHTP


Adatvédelmi nyilatkozat