Beszámoló a XXI. IBSSA Kongresszusról és a 6. Partnership for Security Nemzetközi Konferenciáról


Az IBSSA 24 éves működése talán legsikeresebb rendezvénysorozatára került sor 2018. március 20–27. között Izraelben. 1994-ben alakult a nemzetközi szervezet, amelynek mára 5 kontinens 120 országában vannak tagjai és több mint 30 országban szervez rendszeres képzéseket.

A díjátadó ünnepséggel egybekötött kongresszust és nemzetközi konferenciát 2018. március 21-én, kedden tartották a tel-avivi Metropolitan Hotel konferenciatermében. A rendezvényen több mint 60 résztvevő 4 kontinensről és 25 nemzetközi szervezet képviseletében tekintette át az elmúlt 5 év tevékenységét és határozta meg az elkövetkező időszak célkitűzéseit, amelyek között első helyen az együttműködés, azaz a „Partnership for Security” program állt, idén különös tekintettel „Az emberkereskedelem, a modern kori rabszolgaság és a terrorizmus elleni küzdelem” területére.


A rendezvénysorozat első részében került sor a XXI. IBSSA Kongresszusra, ami idén vezetőségválasztó közgyűlés volt. Az esemény kezdetén Prof. Popper György, az IBSSA elnöke köszöntötte a megjelent tagokat, a díszvendégeket és a szervezet vezetőségét, majd hivatalosan megnyitotta az ülést. Az IBSSA elnöke lényegre törő beszámolójában rövid áttekintést adott az IBSSA alapítása óta eltelt időről, a szervezet átfogó tevékenységeiről, sikereiről, különösen az elmúlt öt év eredményeiről. Bemutatta az Emberkereskedelem elleni projektet (Anti-Human Trafficking Project – AHTP), kiemelte az IBSSA kvalifikáció nemzetközi elismerését, az ENSZ-től kapott elismerést, beszámolt a szervezet pénzügyi helyzetéről, és a hivatalos auditról, valamint megemlítésre kerültek a szervezet világhírű és szakmailag elismert oktatói is, akik a civil biztonsági szakmán túl a rendvédelmi szervek kiképzőit is oktatják világszerte. Az elnök felhívta a figyelmet az IBSSA honlapjára, www.ibssa.org, ahol folyamatosan frissítik a híreket és minden cikk, kongresszusi anyag, hivatalos jelentés megtalálható, így nincs szükség hosszú beszámolókra a kongresszuson. 

A hivatalos jelentések jóváhagyása után, az IBSSA Alapszabályának megfelelően a 2018. február 21-ig beérkezett javaslatok és jelölések alapján a XXI. IBSSA Kongresszus résztvevői egyhangú szavazással újraválasztották és megválasztották 5 évre az IBSSA vezetőségét, elnök ismét Prof. Popper György, főtitkár Dr. Rony Kluger maradt.

Az Igazgatótanács vezetője (Chairman of the Board of Directors) az amerikai Karl DelaGuerra lett, továbbá alelnökként bekerült az igazgatótanácsba a francia Ronan Chatellier és a macedón Branislav Jovchevski is. Az Igazgatótanács ügyvezető igazgatójává választották Macsári Erikát – az IBSSA Központi Adminisztrációs Iroda vezetőjét. Az izraeli Guy Lupo pedig elfogadta a felkérést az IBSSA Cyber Security Osztálya vezetésére.

A beszámolók és választások lezárása után bejelentésre került, hogy a XXII. IBSSA kongresszus és a 7. „Partnership for Security” Nemzetközi Konferencia várható helyszíne jövőre Lille, Franciaország lesz. Szintén 2019-ben tartják majd az amerikai kontinens és a karibi-térség 2. éves találkozóját, valamint a Balkán konferenciát, amelynek Szerbia vagy Macedónia fog otthont adni.


A rendezvény második részében a 6. „Partnership for Security” Nemzetközi Konferencia került megrendezésre az IBSSA, az IPA (International Police Association – Nemzetközi Rendőrszövetség) és az IAPA (International Auxiliary Police Association – Nemzetközi Polgárőr Szövetség) közös szervezésében, amelyen a fő téma az emberkereskedelem, a modern kori rabszolgaság és a terrorizmus elleni küzdelem volt. Az esemény nagy érdeklődésre és magas részvételi arányra tett szert a nemzetközi szervezetek körében. Az ülésen Prof. Popper György szintén köszöntötte a résztvevőket, külön tisztelettel a VIP-vendégeket, akik elfogadták a meghívást. Majd átadta az IBSSA azon magas rangú vezetőinek és képviselőinek, valamint partner szervezeteinek a világ különböző részeiről érkezett üdvözletét, akik nem tudtak jelen lenni a rendezvényen, de fontosnak tartották a többiek köszöntését.

Prof. Popper György a konferencia résztvevőinek összefoglalta az első ülésen elhangzottak lényegét, majd beszámolt az IBSSA 24 éve folytatott szakmai tevékenységéről. Mint elmondta: az emberkereskedelem elleni küzdelem céljából 2016-ban életre hívott projekt, az AHTP immáron 26 országban sikeresen működik.

Beszélt továbbá a Mexikóban elért jelentős előrelépésekről, és a rendőrség elismeréséről, az új szakmai elismerési rendszerről - az „Order of Security” díjakról, valamint a szervezet mester oktatóinak kiváló felkészítő munkájáról, amelyet a rendvédelmi szervek kiképzőinek is oktatnak.

Előadást tartott többek között Dr. Schuman Ádám, az IPA képviselője a „Partnership for Security” program erősödéséről, Dr. Hossó Zoltán, az IAPA elnöke a jelen kihívásairól, Dr. Tony Schiena (USA), a MOSAIC elnöke, terror-ellenes szakértő a modern rabszolgaságról, Dr. Rony Kluger (Izrael) az IBSSA oktatási programjáról és a nemzetközi kvalifikációkról, Guy Lupo a kiberbiztonságról és Kovács András a MediHelp vezető menedzsere a NESACARD egészségügyi szolgáltatásról.

A rendezvénysorozat csúcspontja a kitüntetések átadása volt.

Az „Order of Security” (OoS) különböző kitüntetéseit az alábbi személyek vehették át:

  • OoS Nagykereszt (Grand Cross Knight of Security) – Dr. Tony Schiena (USA), Branislav Jovchevski (Macedónia), Iszlai Zoltán – Target Security, Novák András – ATV
  • OoS Gyémántokkal díszített Arany Csillag (Gold Star with Diamonds) – Avraham Salmon (Izrael) és Dr. Shraga Sade (Izrael)
  • OoS Gyémántokkal díszített Ezüst Csillag (Silver Star with Diamonds) – Häfner Viktória

    

Az izraeli Guy Lupo és Zahal Levy urak a tiszteletbeli IAPA tagságot vehették át. Az IAPA Arany Diplomáját kapták: Dr. Tony Schiena, Avraham Salmon, valamint az IAPA Önkéntes Jótékonysági Arany Angyal (Volunteer Charity Gold Angel) diplomáját Dr. Shraga Sade vehette át.

Végezetül Grünberger Gábor Péter – a Jeruzsálemi Oroszlános Rend rendfőnöke az Arany Csillag (Golden Star) kitüntetést adta át Lady Dr. Popper Anna úrhölgynek.


A díjátadó ünnepség után Prof. Popper György hivatalosan is lezárta a konferenciát. Hálás köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki a Szervező Bizottság felé a nagyszerűen végzett munkáért és a vendégszeretetért. Majd mindenkinek köszönetet mondott, aki hozzájárult támogatásával ennek a különösen sikeres rendezvénynek a lebonyolításához, és közös gála ebédre invitálta a vendégeket.

 

2018. április 20.

IBSSA