Szomorú búcsú Sir Kovács Józseftől az IBSSA Magyar Szekció Tiszteletbeli Elnökétől


Végső búcsút 2010. július 2-án 14.30 órai kezdettel vettünk tőle a Farkasréti Temetőben.

Jól emlékszünk kellemes és megnyerő egyéniségére, mindig kifogástalan eleganciájára, ahogyan csak Ő tudta viselni az életben is a frakkot. De személyes jelenlétét már örökre nélkülöznünk kell! A kegyetlen sors elszólította tőlünk. Mostantól egy más világ, más dimenziójában folytathatja küldetését és azt, amit mindennél jobban szeretett: az éneklést. Az IBSSA Magyar  Szekció Tiszteletbeli Elnöke volt és a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége is szegényebb lett egy lovaggal, üresen maradt a Kulturális Államtitkári posztja. A publikum és a művész társadalom egy kiváló művészt veszített el. Tehetségével, szorgalmával, több évtizeddel ezelőtt robbant be a "köztudatba", s csodálatos hangjával és előadó képességével elbűvölte hallgatóit!

Sikert, sikerre halmozott először itthon, majd külföldön is nagyra értékelték művészetét több évtizeden keresztül. Megalapította az Interoperett-et, amely magas színvonalon képviselte az általa imádott és nagyszerűen tolmácsolt műfajt, az operettet. Koncerteket, előadásokat szervezett. Ilyenek voltak az emlékezetes Újévi Koncertjei, amelyek nélkül elképzelhetetlen lett volna január 1-je. A Duna TV közvetítésében világszerte várták és nézték, hogy Ő is megjelenjen. Mindig lehetett számítani támogatására, nagyvonalúan segítette azokat, akik hozzáfordultak.

Nem csak nagyszerű előadóművész volt, hanem kreatívan alkotó, igényes ember és nagylelkű adakozó. Lovagrendünk soraiba fogadta, amit Ő kitüntetésnek érzett, ez sugárzott minden megnyilvánulásából. Nagyon büszkék voltunk barátságára és örültünk, amikor megtisztelt bennünket jelenlétével, énekével.

Drága Sir József!

Halálodat nehezen tudjuk elhinni, de kénytelenek vagyunk elfogadni. Most, a mély gyásztól érintetten szólunk Hozzád, a kényszerű búcsú könnyeket csalt a szemünkbe. Nagyon fájdalmas, hogy búcsúzni kell Tőled! Talán nem örökre, remélve, hogy a jók a Mindenható színe előtt találkoznak. Hisszük, oda kerültél, s kérünk, hogy légy szószólónk, patrónusunk "odafenn az égieknél"! Szívünkben szeretettel megőrizzük személyedet, emlékedet, művészetedet. Soha nem felejtünk el! 

Daloddal búcsúzunk!

www.youtube.com/watch?v=tKuKjRQMfkU&feature=related 

Requiescat in Pace!