Az IBSSA Közép-magyarországi képviselője ajánlásai az új koronavírussal kapcsolatban kialakult helyzetben





A tisztaság kora, avagy jelenünk kihívása a „koronavírus”

Kedves Tagtársaim!

Az élet, mint már oly sok esetben, ismét nagy próbatétel elé állít bennünket. Próbára teszi egészségünket, lelkiállapotunkat, erőnket és kitartásunkat. Vannak, akik eleve előnnyel indulnak ebben: a fitt, az erős immunrendszerű emberek, akik nagyon odafigyelnek az egészségükre, nekik talán nem kell maguk miatt aggódniuk. Most inkább szóljunk azokról, akik a megszokott hétköznapi életük során számtalan problémával küzdenek. Az idős, a legyengült immunrendszerű, vagy beteg emberekre gondolok.

Egy ilyen szokatlan és veszélyekkel teli élethelyzetben a legfontosabb teendőnk: minden körülmények között EMBERNEK maradni. Azaz megértő, együttérző, nagylelkű és önzetlenül segítő embernek maradni, minden további pozitív vonással, ami a humánus értékrendű embereket jellemzi, nemre, származásra, vallásra és nézetekre való tekintet nélkül.

Lehet élcelődni, vagy megmosolyogni az aggódókat, azonban ki tudja? Lehet, hogy nekik lesz igazuk? Most egy a teendőnk: mindannyian, saját környezetünkben, tegyünk meg mindent azért, hogy lehetőség szerint elkerüljük a fertőzést.



A leghatékonyabb védekezési mód az izoláció!

Mindenki tartózkodjon a lehető legszűkebb környezetében, otthon és tartson távkapcsolatot a szeretteivel és a barátaival, a munkahelyével, amihez szerencsére ma már nagyon sok eszköz rendelkezésünkre áll. Sokan most átmenetileg a „home office” munkára is berendezkednek.

Figyelni kell arra, hogy az alábbi magatartásformák segítik a vírus terjedését:
1. Ez velem nem történhet meg...
2. Csak egy rövid időre jövünk össze...
3. Lesz egy jó programunk a városban...
4. Még nem vagyok veszélyeztetett korú...
5. Nem félek, van itthon elég gyógyszer...
6. Vicces ez a sok kesztyűs, maszkos ember...
7. Pánik...

Jelenleg nem áll rendelkezésre bizonyítottan hatásos ellenszer!

Alább olvashatóak a koronavírus főbb jellemzői, az eddig ismertté vált védekezési módok, és néhány praktikus jó tanács.
Vigyázzatok magatokra, ezzel vigyáztok a környezetetekben élőkre is!

Rövid ismertetés: „Humán koronavírusok

Az embert hét ismert fajuk tudja megfertőzni.

Négy különböző humán koronavírus folyamatosan jelen van az emberekben: HCoV-229E (wd), HCoV-OC43 (wd), HCoV-NL63 (wd), HCoV-HKU1 (wd). Ezek világszerte főleg a gyerekeket és időseket fertőzik meg és okoznak megfázásos tüneteket, légzőszervi megbetegedéseket. A megfázásos tünetekkel járó megbetegedések jelentős hányadát a humán ortopneumovíruson (wd) (HRSV, human respiratory syncytial virus) és a humán metapneumovíruson (wd) (HMPV) kívül a koronavírusok okozzák. Ez a négy endemikus humán koronavírus általában télen felélénkül, nyáron pedig elcsendesül.

A további három „új koronavírus” (novel coronaviruses) ellen az embereknek nincs korábban szerzett immunitása. Ezek a vírusok hatékonyan képesek szaporodni a szervezetben, és képesek kikerülni az ember veleszületett immunvédelmét (pl. az I. típusú interferon mechanizmusát). Valószínűleg ezek patogenitása is az évszakokkal változik, azonban erről még nincs elegendő ismeret.
SARS-CoV koronavírus okozta a 2003. áprilisában kitört SARS-járványt
MERS-CoV - 2012-ben fedezték fel az embert megbetegítő hatodik kórokozót, a közel-keleti légúti koronavírust
SARS-CoV-2 - 2019 végén egy új koronavírus jelent meg (hivatalosan: SARS-CoV-2)! 

A COVID-19 pandémia (világjárvány) egy új, zoonózisos (korábban ideiglenesen 2019-nCoV elnevezésű) humán koronavírus fertőzés miatt 2019. decemberében kitört járvány, amely a tudósok és kutatók szerint már a lappangási idő alatt is fertőző. Azonban a tünetmentes fertőzésekről még csak korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre. Úgy gondolják, hogy a 21. század eddig legsúlyosabb járványává válhat a SARS-CoV-2 humán koronavírus által okozott COVID-19 betegség.

A COVID-19 nevű eddig gyógymód nélküli megbetegedés teljes halálozási arányszáma 3,37%, szemben az általánosan ismertté vált influenza 0,1% -os arányával. Jellemzően az időskorúak és a legyengült immunrendszerű betegek a legveszélyeztetebbek.

A fertőzés leggyakoribb klinikai tünetei: magas láz, száraz köhögés, mellkasi fájdalom, légzési nehézségek és fáradékonyság. A tünetek a betegség korai stádiumában enyhék vagy közepesen erősek. Jelenleg a COVID-19 fertőzés emberről emberre terjed, ugyanolyan mechanizmuson keresztül, mint a többi közönséges megfázás vagy influenzavírus, azaz tüsszentéssel, vagy szembe köhögéssel, vagy a fertőzött beteggel való érintkezés révén.

A COVID-19 fertőzés klinikai lefolyásának három fő formája létezik:
• Felső légúti tüneteket mutató enyhe lefolyású betegség
Nem életveszélyes lefolyású tüdőgyulladás
Súlyos tüdőgyulladás, akut légúti distressz szindrómával (ARDS)

Az ARDS egy életet veszélyeztető állapot: a tüdő olyan jellegű károsodása, amely miatt nem jut elegendő oxigénhez, így a keringés, és egyéb szervek is károsodnak. Enyhe tünetekkel kezdődik 7–8 napon át, majd bekövetkezik egy gyors állapotromlás (ARDS) és a beteg állapota komoly életmentő eljárást igényel.

Mikor merül fel az új koronavírus fertőzés gyanúja?
Mi a teendő ilyenkor?

A COVID-19 lappangási ideje a becslések szerint 2-14 nap, de egyes szakemberek szerint akár 27 nap is lehet.



A koronavírus ellen teljesen hatástalanok az antibiotikumok!

Ha Ön, vagy családtagja hirtelen belázasodik, köhög, vagy nehezebben lélegzik, és az elmúlt 14 nap folyamán olyan területen, országban járt, ahol terjed az új koronavírus, vagy esetleg arról van tudomása, hogy új koronavírussal igazoltan fertőzött személlyel érintkezett, akkor mielőbb hívja fel telefonon háziorvosát vagy a háziorvosi ügyeletet. Mondja el háziorvosának a tüneteket és azt, hogy az elmúlt időszakban pontosan hol járt külföldön, vagy azt, hogy hol és mikor találkozhatott olyan személlyel, aki igazoltan új koronavírussal fertőződött. A telefonálás lehetővé teszi, hogy indokolt esetben az orvos a kijelölt egészségügyi intézménybe utalja anélkül, hogy a betegnek meg kellene jelennie a háziorvosi rendelőben. Ez segít megelőzni a fertőzések terjedését is. Feltétlenül kövesse az orvos útmutatásait, és működjön együtt a népegészségügyi hatósággal.

1. Rendszeresen és alaposan mossa meg kezét vízzel és szappannal, vagy dörzsölje be kezeit a gyógyszertárakból és a drogériákból beszerezhető alkoholos kézfertőtlenítő szerrel. Az alábbi esetekben különösen fontos az alapos kézmosás (vagy kézfertőtlenítés): munkahelyre, oktatási-nevelési intézménybe, vagy otthonába való megérkezés után, tömegközlekedéssel történő utazás után, ételkészítés előtt, étkezés előtt és a WC használata előtt és után.

2. Kerülje a szemek, az orr és a száj érintését. A kezünk számos felülettel, tárggyal érintkezik a mindennapi tevékenységeink során, így szennyeződhet a felületeken, tárgyakon esetleg jelenlévő kórokozókkal. A szennyezett kézzel a szem, a száj vagy az orr érintése esetén a kórokozók – közöttük az új koronavírus is ‒ a szervezetbe kerülhetnek és megfertőződhetünk velük. Mások arcához se érjünk hozzá.

3. Az egészséges, légúti tüneteket nem mutató embernek nem javasolt orr-szájmaszkot viselnie. Csak akkor vegyen fel szájmaszkot, ha beteg, légúti tünetei vannak (pl. köhögés). De vannak országok, ahol más elvek érvényesülnek. Például a szomszédos Szlovákiában, ahol kötelező a szájmaszk viselete pl. buszon, villamoson, üzletekben, mert ezzel is lehet csökkenteni a fertőzés terjedését. Sőt a szlovák kormány 30 millió maszkot rendelt, amit minden állampolgár (5.4 millió lakos) ingyen kap meg.

4. Tartson legalább 2 méter távolságot az olyan személytől, aki köhög vagy tüsszög, és mindenkitől, ahol többen vannak. Köhögéskor vagy tüsszentéskor apró nyál-, illetve légúti cseppek kerülnek a levegőbe, amelyek kórokozót tartalmazhatnak. Ha túl közel vagyunk, akkor az arcunkra (orrunkra, szájunkra, szemünkre) kerülhetnek ezek a cseppek, vagy be is lélegezhetjük őket.

5. Amikor köhög vagy tüsszent, takarja el a száját és orrát egy papírzsebkendővel. Azonnal dobja ki a használt papírzsebkendőt, majd alaposan mossa meg kezét vízzel és szappannal (vagy dörzsölje be alkoholos kézfertőtlenítővel). Amennyiben nincs Önnél sem zsebkendő, sem egyéb, amit a szája/orra elé tud tenni, akkor se a kezébe, hanem inkább a felemelt könyökhajlatába tüsszentsen. A köhögési, tüsszentési etikett betartásával megvédhetjük a körülöttünk lévő embereket a cseppfertőzéssel terjedő kórokozóktól, így az új koronavírustól is.

6. Célszerű a téli influenzás időszakban, amikor sűrűn fordulnak elő légúti megbetegedések, a gyakran érintett felületeket egyszer használatos fertőtlenítő hatású felülettisztító törlőkendővel rendszeresen megtisztítani.

7. Tanítsa meg gyermekét is a megfelelő higiénés gyakorlatra a fentiek alapján!

8. Nem valószínű, hogy egy új koronavírussal fertőzött területről érkező csomag közvetítésével megfertőződhetünk a vírussal. Alacsony annak a valószínűsége, hogy egy fertőzött személy beszennyezzen kereskedelmi árut és annak a kockázata is alacsony, hogy egy mozgatott, utaztatott és különböző kondícióknak és hőmérsékleteknek kitett csomagról elkapjuk a vírust. A csomagok esetén is fontos az általános higiénés rendszabályok betartása, tehát szappannal mosson kezet.


Zárszóként szeretném megjegyezni, hogy az ilyen, az életünket teljesen megváltoztató rendkívüli helyzet kezeléséhez minden jószándékunkat és tudásunkat be kell vetnünk.
A jelenlegi komoly helyzet nem tűri a széthúzást, nem viseli az egyes személyek renitens magatartását, ezek súlyos következményekkel járnak mindnyájunkra nézve.
Amire most a legnagyobb szükségünk van, az a feltétel nélküli összefogás és szolidaritás. Ehhez kívánok mindannyiunknak elegendő erőt, egészséget, és nem utolsó sorban elegendő türelmet!

Biztos vagyok, hogy ebben a hatalmas kihívást jelentő helyzetben is győzni fogunk, mint ahogy azt mindeddig tettük az emberiség hosszú történelme során.


Szöllősi Attila Ferenc
az IBSSA Közép-magyarországi képviselője

2020. március 18.